Kategóriák
Egyéb kategória

„Ugyan már, ki akarna lehallgatni engem?” – tények és tévhitek a lehallgatásról

Egy 500 milliósnál nagyobb forgalmú cég vezetője, vagy tulajdonosa? Akkor potenciálisan ön is a lehallgatók célközönsége!

Péter az irodájában ült és láthatóan nem volt jól. Cége, amit immár hosszú évek óta vezetett, a látványos visszaesés jeleit produkálta; azok a tenderek, amiket eddig magabiztosan behúztak, elkezdtek a legnagyobb konkurenshez vándorolni. Péter nem értette: ők mindent jól csináltak, odafigyeltek a munkájukra, jó a hírük a piacon és az árazásnál sem voltak mohók. Ennyire megváltozott volna a piac és ők ezt nem vették észre? Vagy valami olyat tud a másik cég, amit ők nem?

Lehallgatni? Engem?

Nos, igen, de nem úgy, ahogy azt Péter először gondolta. Amikor egy szintén cégvezető barátjának elpanaszolta bánatát, ő rögtön rákérdezett: nem lehet, hogy lehallgatnak? „Ugyan, nem egy James Bond-filmben vagyunk!” – vágta rá Péter, de a gondolat szöget ütött a fejében. Mégis, hogyan tud ennyi munkát elhalászni előle a konkurencia? Kell, hogy legyen valamilyen belső információja! Kiderült, hogy volt is: az irodát átvizsgáló szakemberek megtalálták az információt szivárogtató poloskát az ügyvezetői irodában.

Péter esete annyira nem egyedi, hogy akár tipikusnak is nevezhetnénk, mármint abból a szempontból, hogy a hazai cégvezetők zöme egyszerűen nem veszi számításba annak a lehetőségét, hogy őt is lehallgathatják. A motivációt kívülről gyakran sokkal inkább lehet látni: egy cégvezető irodájában – és persze máshol is – ugyanis bőséggel hangzanak el olyan információk, amikből üzleti előnyt kovácsolhat a konkurencia.

Tóth Béla 25 éve foglalkozik információbiztonsággal és ez idő alatt sok mindent látott, egyvalami azonban biztos: a szivárogtatásra figyelni kell! A Diracom ügyvezetőjének tapasztalatai szerint 500 millió forintos éves forgalomnál van a lehallgatás „belépési küszöbe”, vagyis az ennél nagyobb árbevétellel bíró cégek vezetőinek érdemes a fejükbe vésni, hogy ez bizony egy lehetőség. Különösen igaz ez azokban a szektorokban, ahol hatalmas a verseny az ügyfelekért és jellemző az egymással való rivalizálás.

Nem telefontéma

A cégvezetőkre sosem volt igazán jellemző, hogy a fontos beszélgetéseket ne személyesen bonyolították volna, az igazán szenzitív tartalmú megbeszélésekre pedig mindenkinek megvan a biztosnak vélt technikája. „A legtöbben azzal jönnek, hogy ők ilyenkor beülnek egy zsúfolt plázába, mivel szerintük ott nem lehet őket lehallgatni. Nekik azt szoktam ajánlani, nézzék meg az 1974-es Magánbeszélgetés című filmet, Gene Hackmannel a főszerepben. Ebben egy amerikai céget megbíznak egy személy megfigyelésével. Az egyik jelenetben egy vurstliban sétál a fickó és ott is le tudják hallgatni. Mindez ráadásul már akkor, lassan ötven évvel ezelőtt sem a valódi csúcstechnika volt, hiszen azt nem mutatták be filmen – akkor mennyire lehet ma egy pláza lehallgatásbiztos?“ – teszi fel a kérdést Tóth Béla.

Hogy hol tart ma a lehallgatástechnika? Valamelyest előrébb, mint azt a James Bond filmek alapján gondolnánk. A Diracom ügyvezetője egy érzékletes példával szemlélteti a helyzetet: „egy ablakra irányított lézermikrofonnal ma 3-400 méterről is kristálytisztán lehet hallgatni, miről beszélgetnek bent. Ebben a technikában az a legveszélyesebb, hogy még csak be sem kell lépni az épületbe a lehallgatáshoz, nem kell hozzá elhelyezni valamilyen eszközt, vagy lefizetni, esetleg megzsarolni valakit a személyzetből. Igaz, hogy a lézermikrofon haditechnikának minősül és mint ilyen kereskedelmi forgalomban hivatalosan nem kapható, a gyakorlatban viszont mindez csak pénz kérdése” – osztja meg tapasztalatait Tóth Béla.

Megoldások és problémák

Megoldás szerencsére mindenre van. Egy védett tárgyalót például még lézermikrofonnal sem lehet lehallgatni – itt egy eszköz folyamatos mozgásban tartja az ablaküvegeket, így gátolva meg a hallgatózást. Az információszerzéshez viszont nem szükséges drága haditechnika, elég egy beszervezhető munkatárs, aki pár napra elhelyez egy apró eszközt a vezetői irodában. A Diracom ilyen átvizsgálásokat is végez, ami jellemzően egy sok órán át tartó, számos célműszert is bevető roppant alapos folyamat. „A cégvezetőknek is el szoktam mondani, hogy az, hogy mi aznap nem találtunk az irodájában olyan eszközt, amivel le lehetne azt hallgatni, nem jelenti azt, hogy holnap már nem lesz benne” – megy elébe az egyik leggyakoribb kritikának Tóth Béla. „Az, hogy egy iroda lehallgatásmentes maradhasson, egy folyamat, amihez szükség van a cégvezetés odafigyelésére éppúgy, mint a rendszeres időszaki szakértői átvizsgálásokra.”

Az információbiztonság – jellegéből fakadóan – szenzitív dolog. A szolgáltatók híre jellemzően szájhagyomány útján terjed, elvégre az az ügyfél, ahol sikerült megtalálni a szivárgás forrását, bizonyára hálás lesz, hiszen nem ritkán a csődtől mentik meg a céget. Akadnak azonban a piacon sajnos olyanok is, akik éppen hogy visszaélnek ezzel a fajta bizalommal: nem egy olyan történetet lehet hallani, amikor a kihívott „poloskaelhárítók” maguk teszik oda az eszközt és mutogatják azt az elsápadt tulajdonosnak, akivel aztán gyorsan alá is íratják a megbízási szerződésüket. Már csak emiatt is fontos olyan céget felkérni az ilyen vizsgálatokra, amely régóta jelen van a piacon, jó híre van a szakmában és minden szükséges engedéllyel rendelkezik. Ez utóbbi kiemelten fontos az információbiztonsági szektorban, a lehallgatásmentesítés ugyanis hivatalosan haditechnikai szolgáltatásnak számít és mint ilyen, nagyon szigorúan szabályozott. Ezt a tevékenységet csak a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal engedélyének birtokában végezhet bárki is, a tapasztalatok azonban azt mutatják, nem minden, magát hirdető cégnek van ilyen engedélye. A Diracomnak természetesen minden engedélye megvan ehhez, Tóth Béla pedig felhívja a figyelmet arra, hogy az engedély nélküli szolgáltatások igénybevételéből is komoly kellemetlenségek származhatnak, tehát ügyfélként sem érdemes ezen spórolni.