Történetek az elmúlt 20 évből

Az asztal alját élő adásban átvizsgáló ügyfél, a kósza rézdrót az álmennyezet alatt, vagy egy befalazott wifi router – csak néhány izgalmas és tanulságos eset az elmúlt 20 évből.
Amikor az asztal alja a legfontosabb

Egyik ügyfelünknél átvizsgálás során az íróasztala alá felragasztott lehallgató-eszközt találtunk. Ezt kérésének megfelelően eltávolítottuk, részünkről pedig itt a dolog be is fejeződött.

Néhány hét múlva az egyik tévécsatornán élő adásban ügyfelünk azzal kezdte, hogy – a riporter legnagyobb megdöbbenésére – négykézlábra ereszkedve megvizsgálta az asztal alját. Ügyfelünk elmondta, hogy nem akar még egyszer olyan helyzetbe kerülni, amit az a lehallgató-eszköz okozott neki…

Az UV nem csak diszkófénynek jó

A megfelelő energiájú ultraviola-fényben sok minden láthatóvá válik. Ezt a fényforrást alkalmazzák bűnügyi helyszíneléseknél, de akár egy szállodai szoba tisztaságának ellenőrzésére is alkalmas. Az UV fényforrást a tevékenységünk során a potenciálisan veszélyeztetett területek (pl. vezetői íróasztal) ellenőrzésére alkalmazzuk Ebben a fényben ugyanis még a láthatatlan rögzítési pontok is láthatóvá válnak.

Egy ügyfelünk a sorozatos tendervesztések miatt fordult hozzánk, de eszközt nem, csak ragasztási nyomokat találtunk az asztala alatt. A beléptetési protokollt átnézve kiderült, hogy olyan tárgyalópartner is megfordult az irodában, akiről feltételezhető volt a rosszhiszeműség.

Mivel az eszköz elhelyezést bizonyítani nem lehetett, ezért új biztonsági protokollt javasoltunk és átrendeztük az irodát. Mivel a tárgyalóasztal üvegből készült, ide nem lehetett elrejteni eszközöket, a vezető távollétében pedig megtiltották a belépést. Ezzel megszűnt az adatszivárgás, rendszeres ellenőrzés mellett immár több mint nyolc éve.

Egy elemi szál rézdrót az álmennyezet alatt

A vizuális ellenőrzés is lényeges része munkánknak. Egy vezetői íróasztal álmennyezetén az egyik tálcában egy vékony elemi rézdrótszálat találtunk. Tovább vizsgálva kicsivel arrébb egy vagyonvédelmi rendszerekben használ 6 Ah-ás akkut is találtunk, a maradék rézdrótszálakkal együtt. A megrendelő elmondása szerint a „riasztósok” dolgoztak itt, bár közel-távol nem volt vagyonvédelmi eszköz.

Megítélésem szerint egy primitív lehallgató-eszköz volt erre a böszme akkumulátorra rákötve, amit nagy sietséggel távolítottak el, mikor megtudták, hogy jövünk. Mindent úgy hagytunk, ahogy találtunk, a megrendelővel pedig megbeszéltük, hogy szervezzen több fontos megbeszélést az irodába, de előtte hívjon minket. Rövidesen meglett a rézdrót másik fele is, egy primitív lehallgató-eszközzel együtt…

Egy wifi router Kőműves Kelemen módra

Egy irodakomplexum átvizsgálása során a vendégváróban a gipszkarton fal mögött műszeres méréssel találtunk egy wifi routert. Senki nem tudta megmondani, hogyan és mi célból került a fal mögé. Éltem a gyanúperrel, hogy ez nem véletlen, ezért IT szakembereket is bevetettünk. Ők megállapították, hogy a routeren keresztül a parkolóból (ezt a külső kamerákon láttuk) időnként beléptek volt alkalmazottak a rendszerbe, némi adatlopási célzattal.

Az okozott károkat kilenc számjegyűnek becsülték a szakemberek.

Share on facebook
Share on linkedin