A koronavírus-helyzet újraírta a mindennapokat. Az irodák kiürültek, a munkatársak otthonról dolgoznak, ami soha vissza nem térő lehetőséget

Egy cég számtalan presztízsberuházást végezhet imázsa – vélt, vagy valós – javítása érdekében, a védett tárgyalóknak azonban ennél

Mi jelenti a sikert egy biztonságtechnikával foglalkozó cégnek: az, ha talál ügyfelénél lehallgató-eszközt, vagy az, ha nem? Biztonsági

A lehallgató berendezések felderítéséhez nemcsak hatósági engedély, de komoly szakmai felkészültség is szükséges – utóbbit azonban a megrendelő

Megrendelőink sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy a lehallgatásmentesítés haditechnikai szolgáltatás, aminek nyújtásához elengedhetetlen feltétel a Magyar Kereskedelmi és

Egy 500 milliósnál nagyobb forgalmú cég vezetője, vagy tulajdonosa? Akkor potenciálisan ön is a lehallgatók célközönsége! Péter az

Kezdetben voltak a hallgatózó szolgák, majd jöttek az egyre kisebbé váló poloskák, mostanra pedig eljutottunk oda, hogy mikrofon

Nincs olyan céges tárgyaló, ahol ne hangoznának el olyan mondatok, melyekből mások profitálhatnak. Néhány óvintézkedést betartva azonban nagymértékben