Ma már a vállalatvezetők között is egyre többen tisztában vannak azzal, hogy milyen kockázatot rejt, ha nem gondoskodnak
Ma már a vállalatvezetők között is egyre többen tisztában vannak azzal, hogy milyen kockázatot rejt, ha nem gondoskodnak
Korábbi bejegyzésünkben már bemutattuk, hogy milyen technikák, eszközök alkalmasak információszerzésre. Lehallgathatnak bennünket az adott a helyiségen belül hangrögzítők,
Az információszerzés bevett szokása a lehallgatás. Bár ennek nagyon sok útja van, a végcél minden esetben az, hogy
A lehallgatásmentesítés időigényes, komoly munka, amely komoly eszközparkot is igényel. Ahhoz, hogy egy területet szakszerűen átvizsgáljunk, akár 7-8
Bár mobiltelefonokat védett tárgyalóba bevinni szigorúan tilos, a Diracomnál már van megoldás arra, hogy mindez ne jelenthessen veszélyt.
Az önkormányzatoknak és saját tulajdonban lévő cégeiknek is érdemes lépéseket tenni az illetéktelen információszerzés megakadályozására. Mire érdemes figyelni,
A Covid alatt kiürültek az irodák, aztán jött a nyár, amikor egyes munkahelyek szinte teljesen elnéptelenedtek. Bár jó
A gyors technológia fejlődés hatására szinte napról napra jelennek meg olyan új eszközök, technikák, amelyek illetéktelen információszerzésre is
Gyártási eljárások, szabadalmak, stratégiai koncepciók, üzleti tervek, kapcsolati háló. Mi a közös bennük? Az, hogy senki nem szeretné,
Jelen cikkünkben egy nemzetközi példán keresztül szeretnénk bemutatni, mire érdemes odafigyelni, amennyiben arra gyanakszunk, hogy lehallgatás áldozatai lettünk.