Információvédelem az önkormányzatoknál

Az önkormányzatoknak és saját tulajdonban lévő cégeiknek is érdemes lépéseket tenni az illetéktelen információszerzés megakadályozására. Mire érdemes figyelni, ha értékes információinkat biztonságban szeretnénk tudni? Íme néhány tipp.

Az információ érték

Ha információvédelemről, lehallgatásmentesítésről esik szó, sokan azt gondolják, hogy mindez csak a piaci szereplőket érintheti, itt vannak fontos, védendő üzleti titkok, amelyek gond nélkül beárazhatók. Az aktív „hallgatódzás” azonban az önkormányzati szférában is ugyanúgy jelen van. Ez részben politikai motiváltságból adódhat, ilyenkor minden elhangzott szó fegyverré válhat. Az önkormányzatok másrészt jelentős pénzösszegek fölött rendelkeznek, aminek egy részét például közbeszerzéses formában költik el, ebben az esetben is megindulhat az információgyűjtés, hogy milyen projektek, milyen feltételekkel indulnak. Ez a típusú információ is „aranyat” ér.

Mikor gondoljunk arra, hogy lehallgathatnak

Legtöbbször a tenderek esetében lehet gyanús az, hogy valaki jól értesült. Sajnos erre sokszor már túl későn derül fény. Ha komoly pénzekről vagy nagyobb döntésekről van szó, érdemes átgondolni, vajon ki adhat ki információt, kinek és persze hogyan. „Egy önkormányzatnál felmerült a gyanú a lehallgatásra, mert az arra illetéktelenek szinte minden infót tudtak. A polgármester irodájának átvizsgálása során az ülőgarnitúra egyik részében egy számológépet találtunk. Meggyőztem a polgármestert, hogy hagyjuk ott, de alakítsanak ki egy kamera csapdát valamelyik megbízható cégükkel. Egy héten belül meglett a tettes, egy magas beosztású munkatárs személyében, aki elemet cserélt volna a lehallgató számológépben” – mondja egy konkrét esetről Tóth Béla.

Céltáblák az önkormányzat cégei is

Nem csak az önkormányzatok rendelkeznek releváns információkkal, hanem az önkormányzat saját tulajdonú cégei is. Itt is gyakori az adatszivárgás, a belső információk illetéktelenekhez kerülése. Az önkormányzati cégek gazdasági területen dolgoznak, azonosan a versenyszféra más szereplőivel. Ezért náluk is indokolt lehet az információvédelem. Egy felelős önkormányzat nemcsak „otthon” tesz rendet, hanem a cégeit is átvilágíttatja. Tóth Béla néhány éve egy vidéki nagyváros önkormányzatát vizsgálta át, több cégnél, több lehallgató eszköz is előkerült.

Hogyan védekezzünk

Figyeljünk arra, kinek mit, mikor, hol és hogyan mondunk. Kényesebb szituációkban érdemes úgy fogalmazni, hogy nehezen lehessen azt a célszemély ellen felhasználni. Ez persze nem könnyű, de egy sértődött belső ember, vagy ellenérdekelt fél mindig találhat fontos és felhasználható információmorzsákat. A védekezés fontos része a hangfelvétel ellehetetlenítése, így például mobilokat ne lehessen bevinni fontos tárgyalásokra. Van már olyan önkormányzat, ahol bevezették, hogy a tanácsterembe csak beléptető kapun keresztül mehetnek be, így le kell tenni minden elektronikai eszközt. Persze ez nem túl népszerű, de ad valamennyi biztonságot. A lehallgatások ellen első lépésként érdemes átvizsgáltatni a területet, mert hiába figyelünk oda, hogy ne kerüljön be poloska, ha az már rég bent van. A védett irodák kialakítása tovább növeli a biztonságot. A nagyobb önkormányzatok ma már bevállalnak néhány milliós költséget egy egyszerűbb védett tárgyaló kialakítására.

Tény, hogy egy önkormányzat nem tud olyan technikai, szervezeti és működtetési formákat megvalósítani, mint a vállalkozói szféra, de lehet és érdemes is megvalósítani komplex információvédelmi protokollt, mert ezzel csökkenthető az esélye, hogy lehallgatás áldozatává váljunk. Ma már egyre több vezető tisztában van azzal, hogy az általuk birtokolt információ mennyit ér, és hajlandó tenni azért, hogy megvédje azokat az illetéktelenektől.