Mobiltelefon védett tárgyalóban?

Bár mobiltelefonokat védett tárgyalóba bevinni szigorúan tilos, a Diracomnál már van megoldás arra, hogy mindez ne jelenthessen veszélyt.

Ügyfeleink többször feltették már nekünk azt a kérdést, hogy mi van akkor, ha a védett területre belépő ügyfelek, tárgyalópartnerek nem szeretnének megválni mobiltelefonjuktól. Mit tegyenek, ha vonakodva vagy egyáltalán nem akarják készülékeiket kinti zárt és védett tárolószekrényben, a megbeszélés helyszínén kívül hagyni.

Valós ez a félelem, bevallom mi sem szoktuk látómezőmön kívül hagyni a telefonjainkat, mert tudjuk, hogy néhány perc alatt mit lehet tenni egy készülékkel. Valódi kockázatot jelent tehát, ha a tárgyalás ideje alatt valaki hozzáfér a tárolóban hagyott telefonokhoz.

Van azonban egy másik problémakör is: a telefonokkal történő lehallgatás, amihez a készüléket be se kell vinni a tárgyalóba. Erre ugyanis elegendő egy egyszerű bluetooth headset, ha a telefon bluetooth hatótávon belül van (pl. a titkárnőnél) máris lehallgatható a tárgyalóban folyó megbeszélés. Emellett a mobilok hangrögzítője is alkalmas információszerzésre, a tárgyaláson elindított rögzítés akár zsebből is működhet, sőt ma már létezik technológia a mobiltelefonokon keresztüli észrevétlen lehallgatásra is.

A Diracom ezentúl erre is kínál megoldást: a mobil telefontároló boksz ideális erre a problémára. Ez egy olyan táska, ami benn lehet a védett tárgyalóban. A tárgyalás előtt mindenki behelyezi a telefonját egy számozott rekeszbe, majd speciális kulccsal lezárja a fiókját. Mikor az összes készülék a tárolóba kerül (a kulcs pedig a telefon tulajdonosához), akkor bekapcsoljuk a tároló táska elektronikáját és ezzel lezárjuk. A táska egy Faraday kalitkaként működik, teljes mértékben árnyékolja a rádiófrekvenciás teret a tárolón belül, így a mobil telefonok nem tudnak sem GSM, sem WiFi sem Bluetooth kommunikációt folytatni. A tároló a telefonok akusztikus képességét is blokkolja, a telefon nem képes hangrögzítésre, így nem fenyeget az a veszély, hogy felveszik a beszélgetésünket.

A tároló táska, benne a telefonokkal, az egész tárgyalás ideje alatt a tárgyalóban marad, szem előtt, így nem kell attól tartani, hogy illetéktelenek hozzányúlnak a készülékünkhöz. Igény esetén a tároló két ponton biztonsági plombával is zárható (a pénzszállításban alkalmazott plomba erre kitűnő megoldás), erre akkor lehet szükség, ha pl. egy kávészünetet tartunk, vagy a tárgyalás alatt valami miatt el kell hagynunk a helyiséget, pl. kimegyünk a mosdóba.

Mobiltelefon védett tárgyalóban-1
Mobiltelefon védett tárgyalóban-2
Mobiltelefon védett tárgyalóban-3