Hogyan védenek a védett tárgyalók?

Korábbi bejegyzésünkben már bemutattuk, hogy milyen technikák, eszközök alkalmasak információszerzésre. Lehallgathatnak bennünket az adott a helyiségen belül hangrögzítők, rádiófrekvenciás eszközök segítségével, valamint az adott helyiségen kívül elektronikus sztetoszkópokkal, akár a szomszéd szobából is, vagy lézermikrofonnal, üvegfelületen keresztül.

Lássuk, hogyan tudunk védekezni ezek ellen a védett tárgyalók kialakításával.

Passzív árnyékolás

Passzív árnyékolással a védett tárgyalóba bevitt rádiófrekvenciás eszközök kommunikációját tudjuk ellehetetleníteni. Ez úgy működik, mint egy klasszikus Faraday kalitka, ezzel a módszerrel komoly csillapítást is el lehet érni, így a bevitt, vagy odatelepített rádiós eszközök nem képesek kifelé kommunikálni a védett térből. Hátrányt jelenthet az ár, mert rendkívül költséges, ám annál eredményesebb módszer a védelemre. Egy rádiófrekvenciás süketszoba létrehozása jelentős építészeti átalakítást igényel, ezért általában építés, vagy jelentősebb átalakítás során van mód passzív árnyékolásra.

Ez még önmagában kevés. Lássuk mit jelent az aktív védelem.

Aktív védelem

Az aktív védelem az ablaküvegen vagy a falon, továbbá a szerkezeti elemeken (pl. fűtéscső) keresztüli információszerzést gátolja meg. Telepítése nem túl bonyolult, bár nem teljesen rejtetten kivitelezhető megoldás, (pl. az ablakokra ragasztással kell rögzíteni a perifériákat), viszont rendkívül hatásos. Alkalmazásával a külső lehallgatások kockázata minimálisra csökkenthető.

Az aktív védelem másik eszközcsaládja az akusztikus lehallgatást gátolja. Ezek az ultrasonic egységek a lehallgató eszközöket mikrofon oldalról blokkolják, ezáltal nem képesek beszédhang továbbítására, csak véletlenszerű zajt küldenek tovább. Ez a készülékcsalád sok részből áll, mindig a környezetnek megfelelő sugárzási karakterisztikát és erősséget javasoljuk ügyfeleinknek.

Spektrumfigyelés

Az aktív védelem kiegészíthető 7/24 spektrumfigyeléssel is. Ez az eszköz a területen működő legális rádiófrekvenciás jeleket rögzíti, ha pedig a megszokottól eltérőt tapasztal, akkor riaszt.

Mindkét módszer alkalmazása esetén a védett tárgyaló szerves része a biztonságos mobiltelefon tároló boksz is. Korábban már írtunk itt erről.

Miért érdemes tehát védett tárgyalót kialakítani?

Mert kétféle cég létezik, akit már lehallgattak, és akit majd fognak. Soha nem szabad szem elől téveszteni, hogy az információlopás hatalmas, akár milliárdos károkat tud okozni egy vállalatnak.

A védett tárgyaló

·       biztonságos tárgyalási környezetet teremt,

·       megnehezíti, vagy akár lehetetlenné teszi a lehallgatást,

·       a vállalat presztízsét is növeli, ha gondosan ügyel az információra.

A biztonságtechnikai beruházás kialakításának minimális költsége hárommillió forintnál kezdődik, de az ügyféligényektől és a helyzettől függően ennek akár sokszorosa is lehet.