A minap láttam két nagyszerű magyar filmet a Vizsga és a Játszma címmel. A filmek a magyar állambiztonsági
A minap láttam két nagyszerű magyar filmet a Vizsga és a Játszma címmel. A filmek a magyar állambiztonsági
Az információbiztonságot szem előtt tartó olvasóink már biztosan tudják, mire érdemes odafigyelni, hogy ne váljunk lehallgatás áldozatává. Ám
Az információbiztonság tevékenységünk fő profilja, így nem mehetünk el szó nélkül az olyan úttörő megoldások mellett, mint a
Ma már a vállalatvezetők között is egyre többen tisztában vannak azzal, hogy milyen kockázatot rejt, ha nem gondoskodnak
Korábbi bejegyzésünkben már bemutattuk, hogy milyen technikák, eszközök alkalmasak információszerzésre. Lehallgathatnak bennünket az adott a helyiségen belül hangrögzítők,
Az információszerzés bevett szokása a lehallgatás. Bár ennek nagyon sok útja van, a végcél minden esetben az, hogy
A lehallgatásmentesítés időigényes, komoly munka, amely komoly eszközparkot is igényel. Ahhoz, hogy egy területet szakszerűen átvizsgáljunk, akár 7-8
Bár mobiltelefonokat védett tárgyalóba bevinni szigorúan tilos, a Diracomnál már van megoldás arra, hogy mindez ne jelenthessen veszélyt.
Az önkormányzatoknak és saját tulajdonban lévő cégeiknek is érdemes lépéseket tenni az illetéktelen információszerzés megakadályozására. Mire érdemes figyelni,
A Covid alatt kiürültek az irodák, aztán jött a nyár, amikor egyes munkahelyek szinte teljesen elnéptelenedtek. Bár jó